Nyírvasvári Község története
Nyírvasvári: önálló tanácsú község Szabolcs – Szatmár Megyében a nyírbátori járáshoz tartozik. Lakóinak száma az 1960-as népszámláláskor 2270. Vasútállomás Nyírbátorban van. Ezeket az adatokat tartalmazza a községről az ÚJ MAGYAR LEXIKON.
Valamivel többet mond az 1962-ben kiadott MAGYARORSZÁG HELYSÉGNÉVTÁRA. E szerint Nyírvasvári 4940 kh területen fekszik. 516 lakóházban 2268 ember él. Villany, könyvtár, általános iskola, postahivatal és mozi van a faluban. Vasútállomása nincs, de autóbusz naponta menetrendszerűen közlekedik. A községhez tartozik Máriamajor település, ahol 32 lakóházban 143 ember él. Kereknád, kiscsonkás, Nagycsonkás és a Torgyán-tag. Ezen a négy tanyai településen 7 lakóházban 24 ember él.
A község múltjával kapcsolatban MAGYARORSZÁG VÁRMEGYÉI ÉS VÁROSAI, SZATMÁR MEGYE c. munkában találunk adatokat. A falu nevének eredetére vonatkozó magyarázat a nép széles rétegét illetően nincs. Elszigetelt, kevesek által ismert az a magyarázat; miszerint hajdan ezen a helyen vár volt, amit homok sánc védett. A szél és víz pusztító munkájának megakadályozására a sáncot „vasfűvel” ültették be. Így erős volt akár a vas. Innen az elnevezés Vasvár.
Teljes nevét a nép ma sem használja. Csupán csak így: Vasvári. Ehhez hasonlóan minden más nyírrel kezdődő falu, vagy község neve csak rövid alakban él. Például: Bátor, Béltek, Császári, Lugos, Pilis. Bizonyítja ez azt, hogy a nyír szó később került a községek neve elé és ez hivatalos intézkedés volt, amit a nép mind a mai napig nem tett magáévá.
A Nyír és a Vasvári szó nyelvtani összekapcsolódása az 1890-es években mehetett végbe, ugyanis az ebben a korban készített feljegyzések, térképek, bélyegzők hol a Nyír-Vasvári, hol a Nyírvasvári alakzatot használják.
A korábban hivatalosan is használt Vasvári sem tekinthető a falu jelölésére használt legősibb alakzatnak. 1332-ben a község neve Vasuár néven szerepel. Ez is összetett szó: Vas és Vár. Ebben a korban a szó végéről még hiányzik az i.
A Vasvár alakzat nyelvtani értelmezés szerint kizárja annak a lehetőségét, hogy a település valamelyik ősi birtokosának a családi nevét viseli. Viszont egyértelműen utal arra, hogy ezen a helyen valamilyen erősítés, vár volt.
A forrásmunkákban – minek szerzői nemigen foglalkoztak behatóbban a falu múltjának tanulmányozásával – találunk utalást a falunév eredetére. Ezek szerint a falu elnevezése onnan származik, hogy ez a terület hajdan a Vasvári család ősi birtoka volt. Azon túlmenően, hogy ennek a fenti nyelvtani értelmezés is ellent mond, az időrendűség is komoly cáfolata. Bizonyítható ugyanis, hogy a Vasvári-család legősibb tagja is később élt, mint ahogy a falu nevét már Vasuár-nak írták. Teljes bizonyossággal állítható, hogy nem a falut nevezték el a Vasvári-családról, hanem a Vasvári-családot a faluról. Ez az alábbi iratokból is kiderül:
Zsigmond-kori oklevéltár II. rész Budapest, 1958. Akadémiai kiadó
5427.”1407. április 12. (Buda,f.III.p.Misecordia.) Zs, Szatmár megye ispánjához vagy alispánjához és a szolgabírákhoz. Zenthelsebeth-i Boldizsárnak a maga és felesége: Margit nevében előadott panasza szerint azon a közgyűlésen, amelyet különös rendeletére megye nemesei számára Peren-i Péter volt székelyispán tartott, ennek alispánja a iurátus assesor-ok kötelezték őt, hogy az egri káptalan előtt apósát: Wasuári-i Fekech (diktus) Miklóst pedig, hogy a lelesi konvent előtt St. Mihály 8-án (1406.október 6.) harmad-harmad magukkal esküt tegyenek le Darah-i Miklós, János, Tamás és testvéreik ellen. A rendelkezésnek ő eleget is tett, apósa azonban közben meghalt, amit Darah-i nemesek felhasználtak, hogy annak Wasuári, Zygeth, Homok, Saar nevű szatmármegyei birtokait, amelyek tehát feleségét Hereditário iure illetik, a nádor kezére juttassák. Mivel a de iure nin valet iuribusderogari succesorum a birtokokat a nádor s a maguk kezéből adják át a panaszosnak, ezt védelmezzék meg nostre maiestatis in persona, a Darah-i nemeseket pedig szorítsák az általuk okozott kár megtérítésére.”
Az 1300-as évek derekán tehát az ősi birtokos Fekech Miklós, aki nyilván megkülönböztetésként használja a Wasuari, azaz Vasvári nevet. Fekech Miklós 1406. október 6-án már nem élt, ezen a napon kellett volna esküt tennie a Darah-i nemesek ellenében. Bármilyen hosszú életű is volt, 1216-ban nem élhetett. Ebben az időben viszont már Vasvári szerepel a VÁRADI REGESTROM –ban. Fentiek alapján tisztázottnak tekinthető, hogy a falu neve nem családi név eredetű. Hiteles bizonyítékok hiányában csupán következtethetünk az elnevezés eredetére.
A névben szereplő vas szóra vonatkozóan nem könnyű magyarázattal szolgálni. Abban az időben a vas ezen a vidéken igen ritka dolog lehetett, nem valószínű, hogy ebből készült volna bármilyen erősítés is a település körül. Feltételezhető, hogy a vas elnevezés az avas-ból származik – hasonló feltételezéssel magyarázzák a Vaskapu, Vaskút stb. földrajzi nevek eredetét – oly módon, hogy az idők során az „a” hang a szó elejéről lekopott. Az avas szó tiltott területet jelöl. Vasvári nyugati határvonala a települést nemcsak Nyírbátortól, de Szabolcsot Szatmártól is elválasztotta. Elképzelhető, hogy Szatmárnak ezen a részén egy birtoktestben elterülő királyi javadalom nyugati pontjára állított erősség, vár volt. Ez az erőség, vár a település legősibb magva. Itt kezdődött a királyi birtok. Mások elől tiltott terület. Az avas és a vár szavak összekapcsolódása révén születik meg az avasvár – vasvár – vasvári szóösszetétel.
A fent elmondottak bizonyításaként megemlítem, hogy a VÁRADI REGESTROM Vasvárit már 1216-ban mint a Szatmári Vár birtokát említi, s 1239-benn IV. Béla által visszakövetelt királyi javadalmak között szerepel. Az ősiség törvénye alapján az 1400-as években újra királyi kézre kerül éppen Fekech Miklós halála után, mivel annak fiú utódai nincsenek.
5520.”1407. május 30. (Budo.f.II.p.corp.Chr.)Zs. Szabolcs és Szatmár megyék ispánjaihoz, vagy alispánjaihoz. Wasuari,, Homok, Zyget, Saar, Pazab és Hezewben birtokol, mivel Wasuari-i Fekech (diktus) Miklós nem tette le az esküt a Darah-i nemsek ellenében, halála is közbe jövén, királyi és nádori kézbe kerültek, nem pedig fiúsított lányaira: Margitra Zenthelsebeth Boldizsár feleségére, valamint Dorottyára és Klárára háramlottak. Ezek ugyan kegyelmet kaptak tőle, a birtokokat azonban, bár a Darah-i nemesek elhagyták, Chornawoda-i Tamás fia Mihály és István fia István a nádortól pénzen magukhoz váltották. Holott premissa nostra gratia suffragante et promissam redemptionem preveniente nemini competisset remutatio possessionum preseriptarum. Iktassák vissza Zenthelsebeth – it feleségét és két sógornőjét s védjék meg őket minxdenkivel, főleg a Chornawoda-iakkal szemben, miután ezeket kizárták a birtokból, noha a királyi és nádori emberektől pénzért szerezték meg.”
A királyi birtok határán álló hajdani erősítésnek nyomát hiába keressük a község határában. Eltűnésének okaként tudhatjuk be, hogy a szatmári vár megépítésével viszonylag hamar elvesztette a jelentőségét. Másrészt a terület nyíltsága, védtelensége, vagy ahogy ma mondanánk földrajzi fekvése nem tette lehetővé nagyobb védelmi rendszer kiépítését.
Nem kevésbé fontos a visszafejlődésében az a tény, hogy az 1400-as években a Báthory család birtokába kerül, a család birtokhatárai Vasváritól jóval keletebbre kerülnek, és ezáltal védelmi szerepe teljesen megszűnt. Mielőtt királyi adományként a Báthory család tulajdonába kerül, a család egyik tagja csaknem 30 évvel előtte pénzért vásárolta meg:
6797. „1409. május 25. (in bathor, sab.a.penthec.) Kelche-i János fia István a gyermekei: László , Katalin elzálogosítják 25 maioris nove regális forintért a Waswary-ban és Enchench-ben őket iuridice megillető birtokrészeket Bathor-i Péter fia János mesternek.”
A Báthory fészkét a sokkal biztonságosabb és megközelíthetetlen Ecsedi-lápon alakítja ki. A Vasvárit körülvevő, miden bizonnyal földből készült erődítés a történelem és az idő őrlő kövei között szétmorzsolódott, nyomtalanul eltűnt. Amit az idő nem tudott elmosni, csupán csak módosítani az a falu neve; Nyírvasvári.
Nyírvasváriról az irodalomban csak szűkszavú utalásokat találunk. Hosszú, mondhatnám évezredes történelme során csak alakulásának idején játszott lényeges szerepet. Szatmár, Ecsed, Károly túlnőnek rajta. Itt országos jelentőségű történelmi események nem zajlanak. Ezekben már Nyírvasvári népe csak mint terhet viselő jobbágy vesz részt. A homokba süppedt kis falu sem jobbágyainak, sem urainak nem nyújtott bőséges megélhetést.
Örökös küzdelem volt itt az élet. Küzdelem a homokkal a mindennapi kenyérérét, küzdelem az ellenséggel, a járványokkal az életért. Minden eltöltött év, mit maguk mögött tudhattak nyert csaták. A hősök neve nem került a történelem lapjaira, csupán egy durván megfaragott fára, amit a fejükhöz állítottak mikor testüket végképp elnyelte a honok.
Nyírvasvári múltját nem csak könyvekben, de abban a homokban is kell keresnünk ami az itt élő embereknek életet és örök nyugodalmat adott.
Régészeti feltárás sem a faluban, sem a falu határában nem volt. Nem volt olyan nagyobb építkezés sem ami a talajt mélyebben mozgatta volna meg s ennek révén felszínre kerülhettek volna régi korok tárgyi bizonyítékai. Az a néhány tárgy ami hozzám került, a felszínen, vagy egészen közel a felszínhez volt található. A néhány éve megindított rendszeres gyűjtő munka eredménye, hogy a faluban egyre többen értik meg, hogy minden régi tárgynak, eszköznek jelentősége lehet a falu múltjának feltárásban.
Nyírvasvári határát járva a jó szemű ember még ma is hamar észre veszi, hogy a községnek két kiemelkedő pontját, a Beltelket és a Cserepeshegyet összekötő dombsort, mély fekvésű vizenyős terület öleli körül. Ezek földrajzi nevei is arra utalnak, hogy korábban ezt a részt víz, láp borította: Gyékényes, Bábarét, Kereknád. A vízből kiemelkedő dombok biztos menedéket adtak az ősembernek. Az előkerült két kőbalta bizonyítja, hogy ősünk elfogadta ezt a menedéket, de hogy meddig és milyen számban laktak ezen a helyen, az ebből a két leletből nem derül ki. A két kőbalta közül az egyik a nyírbátori múzeumban van elhelyezve, a másikat fellelője nem bocsátotta rendelkezésünkre, feltehetőn már elkallódott.
A következő lelet már a bronzkorról ad hírt. Hasonló leletek Szatmárban nagy számban fordultak elő, így a Nyírvasváriban fellelt füles bronz balta nem tekinthető különleges esetnek. A balta felül nem félholdas kávájú, tehát a korábbi magyarországi típushoz tartozik.
Az említett tárgyak fellelésük után, évekkel később kerültek hozzám, nem is első kézből, így azok lelőhelyeit megállapítani nem lehet. Egy biztos; Nyírvasváriban találták valamennyit.
Tudomásunk van róla, hogy 40 – 50 évvel ezelőtt a község különböző pontjain találtak arany- és ezüstpénzeket, szántás vagy kapálás közben. Ezeket fellelőjüktől az akkori intéző vásárolta meg, viszonylag magas áron. Jelenleg csupán két darab római-kori ezüstpénz találtak, az egyik Dominiciánus, a másik Augusztus császár arcképével. A két római pénzzel együtt előkerült egy ezüst karkötő. A karkötő öt egymáshoz csuklósan illeszkedő, egyenként 2 cm széles és 3,5 cm hosszú, enyhén ívelt lemezből áll. A lemezeket kézi fonatú ezüst díszítés, valamint négy zöld színű kő szegélyezi. A szegély által határolt belső mezőket váltakozva, egy török mecset és stilizált arab betűk díszítik.
Ezt követően ismeretlen helyről, de a falu területéről kerültek elő: 1550-ből egy ezüst pénz, egyik oldalán királyi arckép, a körötte olvasható felirat: SIG.III.:D:G:REX.POL.M:D:L.(Harmadik Zsigmond Isten Kegyelméből Lengyelország Királya 1550) Másik oldala elmosódott , betűi nehezen olvashatóak. A felső mezőben valószínű három címer helyezkedik el, ezek közül az első a lengyel sas. Alatta évszám: 1022 vagy 1622.
1679-ből szintén egy ezüstpénz. Egyik oldalán királyi alak körül rosszul olvasható felírás („… S:RVDBERTUS.EPS.SALISBURG…” Másik oldalán: MAX:GAND:D:G:ARCMIEPS:SALISB:::” felirattal szegélyezett mezőben két címer helyezkedik el felül 1679, alul 3-as számjegy. Az első címerben felismerhető a cseh oroszlán.
1706-ból két réz poltura. Egyik oldalán a korabeli koronával ékesített magyar címer, másik oldalán Mária, karján a kisdeddel, „PATRÓNA HUNGÁRIA” körirattal. (Magyarország Patrónusa).
1713-ból egy ezüstpénz. Egyik oldalán VI. Károly arcképével, másik oldalán az osztrák kétfejű sas, „AUSTRIA ARCHIDVX.” Körirattal (Ausztria főhercege).
1765-ből egy rézpénz. Egyik oldalán a korabeli magyar címer,: „M.THERESIA.D.G.R.IMP.G.R.HU.BO.REG.1765. (Mária Terézia Isten Kegyelméből Király és Uralkodó…”. Másik oldalán Mária a kisdeddel, „PATRÓNA HUNGÁRIAE PATRÓNA” felirattal.
1800-tól az Osztrák – Magyar Monarchia területén forgalomban lévő pénzek csaknem minden változata megtalálható. ¼, ½, 1 és 2 krajcár. Ezek közül említést érdemel az az 1 „KRAJCZÁR”, amit 1848-ban adtak ki, a címer körül „MAGYAR KIRÁLYI VÁLTÓPÉNZ” körirattal, és az 1912-ben kiadott ezüst 2 koronás, aminek egyik oldalán Ferenc József arcképe, oldalélét pedig: „BIZALMAM AZ ŐSI ERÉNYBEN” felirat díszíti.
Az érmeken kívül három darab rézből készült pecsétnyomó és egy ugyancsak rézből készült pecsétgyűrű. A pecsétnyomók közül az első nyomófelülete kör alakú, a kör felső harmadában „E S” betűk, alsó részén díszített török szöveg. (A szöveg fordítása nem ismert).
A másik pecsétnyomó nyomófelülete nyolcszög alakú, benne monogramszerű „M N” betűkkel.
A harmadik nyomófelülete szintén kör alakú. Jelenleg sima, mert fellelője a benne lévő „A S” betűket lereszelte.
A pecsétgyűrű nyomófelülete ellipszis alakú. Nagytengelyének irányában elhelyezett a Bátoriakéhoz hasonló, egyszerű kivitelezésű sárkányfogakkal díszített címer. A címer fölött koronaszerűen elhelyezett „B S” betűkkel. Készítője az ilyenfajta munkákban nem lehetett járatos, mert az S betűnek nem a tükörképét véste a gyűrűbe, így annak lenyomata fordított.
A fentieken kívül nagy mennyiségben kerülnek elő a falu homokjából cserépből készült edény töredékek. A falu beltelkén egymáshoz közel eső két ponton, valóságos cseréptemető van. Ezek közül az egyik fiatal korú, a fellelt cserepek tanúsága szerint, az egyes darabok időben közel állnak egymáshoz. Valószínű, hogy egy korábban itt élt fazekas mester hulladék telepe került itt felszínre.
A másik területen talált cserepek időben igen távol esnek egymástól. Mivel épségben lévő edény itt egyáltalán nem fordult ez idáig elő, azok korabeli meghatározása igen nehéz, de nem lehetetlen. A fellelt cserepek zöme korongolt, de van közöttük igen kezdetleges technikával készült, korongolatlan edénytöredék is. A másik árulkodó jel az cserepek korát illetően az égetés technikája. Ismeretes, hogy az égetés technikája is fejlődésen ment át. A legkezdetlegesebb égetési eljárások során az edény fala nem tudott keresztülig égni, így annak belsejében egy kiégetetlen nyers csík maradt. Ez színében mindig különbözik a többi részektől. A későbbiek során a kemencében történt égetéseknél ez a jelenség már megszűnt. Ezen a helyen nagy számban fordul elő egymással teljesen összekeveredve, mindkét technikával készült edénytöredék.
Az edények díszítése is segít eligazodni a korban. Található itt festetlen, csupán karcolásokkal díszített töredék csakúgy, mint feketére festett égetett, vagy égetés után különböző mázzal bevont edénydarab.
A fellelt edénytöredékek időbeli sorba állítása is azt mutatja, hogy Nyírvasvári már a honfoglalást megelőzően is lakott hely volt, s a lakottság folytonossága napjainkig töretlen.
Magyarázatra vár még az a tény, hogy különböző korokból származó edénytöredékek, egymással összekeveredve, csak darabokban találhatók a felszínen, vagy egészen közel a felszínhez.
A falunak ezen a részén temető volt. Az utolsó temetkezés ideje ebben a temetőben az 1700-as évek derekára tehető. Ebben az időben rendeli el Mária Terézia, hogy a lakott területek belső részeiről a temetőket a lakott területek külső részeire kell helyezni. Ez a tény megállapítható a jelenlegi temető legidősebb sírjainak adataiból is. A régi temető méreteiből, valamint a falu akkori lakóinak számából arra lehet következtetni, hogy ezt a régi temetőt legalább 3 – 400 éven keresztül használták temetkezésre. Ebben a temetőben tehát a temetkezést az 1300-as években kezdték. Néhány feltárt sír tanúsága szerint az itt lakók katolikus vallásúak voltak. Arccal nyugatnak, mellkasra kulcsolt kézzel, koporsójukra dobott a szertartáshoz használt füstölőből kivett szénnel alusszák örök álmukat.
Egy mélyebb gödör ásása közben derült fény arra, hogy ez alatt a temető alatt egy másik temető fekszik, ahol az eltemetettek arccal észak felé feküsznek. Semmi kétség, hogy az 1300-as éveket megelőző századok elhunyt lakói fekszenek itt.
Köztudott, hogy a honfoglaló magyarok temetkezési helyül kiemelkedő, magasabb pontokat választottak. Nyírvasvári egyik legmagasabban fekvő pontja ez. Ide temették halottaikat, velük együtt használati tárgyaikat, edényeiket, az akkori kor törvényei szerint. Ezek a sírok nem maradtak háborítatlanok. A későbbi korok sírásói felszínre hozták a csontokat, edényeket, tárgyakat. Így szóródtak azok szét, eredeti helyükről kimozdítva, összekeveredve annak a kornak a töredékeivel, amikor éppen felszínre kerültek. Feltételezhető, hogy a honfoglalás kori temető nem részét háborgatták az újabb temetkezések, s érintetlen sírok feküsznek még háborítatlanul, melyek felfedezése utódainak örvendezteti majd meg. Az is lehet, hogy egy részüket a talajerózió már akkor elpusztította, mikor a itt újabb temetkezéseket kezdtek, így gazdagabb tárgyi bizonyítékok később sem kerülnek felszínre.
A múlt tárgyi bizonyítékain a kívül az írásbeliség is tájékoztat. Nyírvasvári múltját 1216-tól kezdődően már az irodalomban is nyomon követhetjük, egészen napjainkig. Időrendi sorrendben a következő főbb események rögzíthetők:
A Lubyak építették a régi kastélyt, mellé családi kápolnát. A kápolna alatt családi sírbolt van. Az idősebbek még emlékeznek rá, hogy a lejáratát nagy kőlap fedte s a sírboltban egy csontváz feküdt, a Luby család egy nő tagja. Ma a lejárat már nincs nyitva, ugyanis a nyílás fölé helyezték az oltárt. A kápolna belülről egyszerű sima vakolású, szentélyében ismeretlen festőtől származó freskó. A képen díszmagyarban öltözött alak látható az előtérben, valószínűleg, a bárói család egy tagja.
A kápolna ma is funkcionál, a kevés számú római katolikus hívek tartanak benne időnként misét. Augusztus 20-án István király napján templom-búcsút szerveznek, amire a környék lakosai is ellátogatnak. A kápolna és I. István kapcsolatáról semmi konkrétummal a hívek nem szolgálnak.
A Lubyak által épített régi kastélyt 1942-ben Báró Kargl Györgyné, akkori tulajdonos átépítette. 1953-banújra átépítve iskolának adták át.
1826 – 1849. Vasvári Pál rövid élete ékelődik e két évszám közé. Születését illetően nincs egyértelmű állásfoglalás Nyírvasvári és Tiszabüd között. A korabeli feljegyzések Vasvári Pál születését illetően egyértelműen Nyírvasvárit jelölik meg. Így ír erről Fekete Sándor, Vasvári életrajzírója is. Vasvári Pál érdemeit nem csorbítja az a nemes patriotizmustól átfűtött kezdeményezés, amit Büdszentmihályról (Tiszabüd és Szentmihály községek egyesültek ilyen néven) indult ki bizonyítandó, hogy Vasvári Pál nem Nyírvasváriban, hanem Tiszabüdön született. Itt nevelkedett négy éves koráig, mikor apját, aki görög katolikus lelkész volt Nyírvasváriba helyezték. A fentieket bizonyítja az az eredeti és hiteles anyakönyv, melyben az újszülött be van jegyezve. Büdszentmihály Vasvárit magáénak vallotta. Mellszobrot emeltek tiszteletére, majd az ötvenes években községük nevét Tiszavasvárira változtatták.
Mi él a köztudatban Vasvári Pálról Nyírvasváriban? Természetesen az, hogy itt született és itt is nevelkedett. Viszont a katolikus papok saját gyerekeiket nem keresztelik meg, így került a keresztelésre sor Tiszabüdön ahol az anyakönyvbe be is jegyezték. Bizonyítják ezt azzal, hogy Vasvári eredeti neve Fejér Pál volt, amit szülőfaluja iránti érzett szeretetből Vasvárira változtatott. Az idősebbek apjuktól, nagyapjuktól hallották, hogy a tanulmányait folytató fiatalember haza – haza látogatván szeretettel időzött egyszerű parasztemberek társaságában. Érdeklődött azok élete sorsa iránt. Tárgyi bizonyíték Vasvári Pál életével kapcsolatban, a faluban nem maradt. Az a ház, ahol kisgyermekkorát élte régen átépítésre került. A szájhagyomány sem őriz túl sokat az emlékekből, ami él is inkább meseszerű, mint történelmi hitelességű. Rövid értelmetlenül kioltott élete alatt a haza nagy fiainak sorába lépett. Büszkék vagyunk rá; legyen bár születési helye Nyírvasvári, Tiszabüd vagy bármely más faluja ez országnak, mert ahogy élt, amit tett példaként állhat minden kor ifjúsága előtt.
Halálával kapcsolatban szintén nem volt egyértelmű az állásfoglalás. Ugyanis az erdélyi havasok szirtjei, fenyői nem beszélnek, akik beszélhettek volna nem élték túl a vérengzést.
„A MAGYAR SZABADSÁGHARC 1948/49-BEN” c. könyv 35. lapján ez olvasható:
„Tízszeres túlerő kerítette körül, s július 6-án egy szálig leölte a kis seregét. Hősies tusa után elesett Vasvári Pál is. Gyilkosa nevét, miként Herostratosét, megőrizték: Tógya Szimionnak hívták. A nagy bércek közt, a Funtineli-fensíkon, a kegyelet kőemléket állított eleste helyére.”
A Szabadságharc bukása után apját az öreg Fejér Pált fia tetteiért felelősségre vonják. A megtört öregember – aki feleségét és két lányát már eltemette – nehezen viseli el a büntetést. Megfosztják parókusi rangjától s Fábiánházára helyezik káplánnak. Két évet tölt az új helyen, magányosan, testileg lelkileg teljesen megtörve. Itt éri utol a halál, itt helyezték örök nyugalomra.
Vasvári Pál anyja és két nővére a nyírvasvári temetőben fekszik. A falu öreg halálbírója még emlékezett a vaskerítéssel körülvett sírhelyre. Igen elhanyagolt állapotban van. Iskolák gyermekek esetenként megtisztítják, de ezen túlmenően időszerű lenne itt egy emléktábla elhelyezése.
Nyírvasvári múltjához szorosan kapcsolódik Vasvári Pál neve. Eszméi porba hullottak. A falu élte korábbi megszokott életét. Nagy fiát nem felejtette soha, bár urai mindent megtettek, hogy megalázzák az emlékeket és büntessék az emlékezőket.
Szép László: Nyírvasvári Község földrajzi nevei c. (1975) munkája alapján